A borbély. Aprócska, fehérre meszelt falú üzlete az utcában van, ahol lakom. Az ajtó félig nyitva, minden reggel bekukucskáltam kicsit, mert imádom, ahogy az idős borbélyok dolgoznak Szicíliában. Órákig tudom nézni. A harmadik napon már biccentett az öreg és délután, amikor kint állt az utcán elmélyülten cigarettázva, már köszöntünk is. Ma reggel vettem a bátorságot és bementem. Illedelmesen megkérdeztem, hogy szabad-e. A székben éppen egy hetven év körüli ősz hajú férfi, friss, fehér habbal az arcán. Mindketten igent mondtak. Munka közben is ég a cigarettája, a pulton a pamacsok között vaskos
régi hamutál. A falon régi fotók, némelyikén mosolygó vendégek, máshol a családja. A szék ahol a vendég ül ősrégi, karfája barna megkopott műbőr. Gyakorlott mozdulatokkal bánik a pengével, közben nem néz ram, úgy kérdez. Ugye nem vagyok palermói? Északról jöttem? Mert ott már nincs ilyen, csak a modern dolgok. Aztán megdicséri a hajamat és fel is ajánlja, hogy megmossa, ha szeretném. Ez kissé váratlanul ér, ezért nemet mondok. Később megbánom, de délután még visszamehetek….