Kezdhetném úgy, mint egy mesét: élt egyszer egy lány, aki mindig a szívére hallgatott. Ez egyrészt nem lenne teljesen igaz, másrészt, őszintén szólva, inkább filmhez hasonlít az életem, mint meséhez. Erről majd a készülő könyvemben írok bővebben.

Most nézzük, hogy kerültem ide? Korábban még úgy tűnt, hogy „normálisan” fogok élni, mint mások. Magyarországon volt házam, autóm, napirendem, bevásárló listám, közüzemi számlám, gázszerelőm, sőt elektronikus aláírásom is. Egyedül tévém nem volt, mert az sosem hiányzott. Az évszakok négyes tagoltságban követték egymást, tavasszal a balon kabátomban libbentem ide-oda a szélben, nyáron lángost ettem a Balatonon, vártam, hogy barnuljak, legalább egy kicsit, az őszben ott voltak a véget nem érőnek tűnő szürke, esős napok. Télen, hát igen, télen havazott, kapartam reggel az autó ablakát, csinos bőrcsizmában egyensúlyoztam a jégen munkába menet. Mindennek megvolt a rendje, a kerete. Ügyvédként dolgoztam közel húsz évet, a gazdasági jog területén. Logikusan gondolkodtam, terveztem, kiviteleztem, ellenőriztem. A hajam rendezett volt, az arcomon diszkrét smink minden nap, és az összes magas sarkú cipőmhöz volt hozzá illő kistáska, vagy kendő.
Utaztam. Helyesebben sokat utaztam, sokfelé. Északtól délig bejártam Olaszországot is. Az Itálián végigvezető hosszú út képletes is egyben, számomra az önismeretet és egyéni fejlődést is jelképezi. Északot még akkor fedeztem fel, amikor elkezdtem a felnőtt „nagybetűs életet”, lelkesen, de kevés tapasztalattal. Közép és kicsit alatta akkor következett, amikor már komolyabban kezdtem foglalkozni azzal, ki is vagyok valójában. Majd a térképen délebbre, magamhoz egyre közelebb jutottam, végül minden értelemben „hazaértem”, Szicíliába.

Évekig tartott az ingázás, jöttem, amikor csak tudtam, havonta, kéthetente, aztán már hetente, végül az itthon-otthon teljesen elmosódott. Már nem voltam turista, de nem még nem voltam helyi sem. Az élményeimet elkezdtem leírni, néha megosztottam másokkal is, így jött az ötlet, hogy legyen egy könyv a történetemből. Aztán a köztes állapot egy idő után mindig megérleli a döntést. Feltettem magamnak a kérdést, hogy mit szeretnék igazán, úgy szívből. Szicíliában élni, ennyi volt a válasz. Sokan persze nagyon furcsán néztek rám, nem csak az ismerősök, kollégák, ügyfelek, de a barátaim egy része is. Azt vallom, hogy vannak „utak” amelyekről nem lehet visszafordulni. Egyszerűen tudod, hogy erre kell menned, kétségek nélkül. Azt a mai napig nem értem, hogy sikerült összesen három bőrönddel megérkeznem a szigetre, úgy, hogy ebben mindenem benne volt. Helyesebben minden, amire valóban szüksége van az embernek. Azt, hogy hol élünk, természetesen sokszor megválaszthatjuk. De a helyszínnél sokkal fontosabb, hogy miként éljük meg az évszakokat, a mindennapokat, az eget és a földet, a mélységeket és a magasságokat, ott, ahol vagyunk. Az jó, ha a „díszletben”, ahol eljátsszuk életünk szerepét, van sok hasonló dolog. Ha az, ami körbevesz, kicsit olyan, mint mi magunk. Ahol befogadnak, elfogadnak, velünk nevetnek. Ahol sok az olyan pillanat, amit áhítattal élünk meg. Nekem ez a hely Szicília.

Megérkeztem, itthon vagyok ezen a földön. Rengeteg csodás élmény, apró kincsek várnak itt, minden pillanatban. Egy másik élet. Lassú, tenger illatú.

Köszönöm, hogy itt vagy velem az oldalon.